Tisztelt Pilisjászfaluiak!
Kérem, olvassák el polgármesteri tájékoztatómat, melyben beszámolok az elmúlt hónap történéseiről.
November 5-én a képviselő-testületi ülésen úgy döntöttünk, hogy Pilisjászfalu külön hivatallal szeretné folytatni 2025-től a működését. A MÁV parkoló bővítését elnapoltuk, annak függvényében, hogy a jövő évi költségvetésben tudunk-e rá keretet biztosítani. A helyi adókat nem módosítottuk. Döntöttünk a csévi körforgalomig vezető út terveztetéséről. A 10-es út mentén épült nagy csarnokok területét engedélyeztük, hogy ipari besorolású övezet lehet.
November 08. Részt vettem az alakuló Budakörnyéki Önkormányzati Társulás ülésen, Budakeszin. Az ülésen elfogadtuk az SZMSZ 17. módosítását és megalakultak a bizottságok. Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Értéktár Bizottság tagságát vállaltam el. A 12-ből 5 településen választottak új polgármestert.

Ugyanezen a napon érkezett meg az Területi Vízügyi Tanács ismételt támogató nyilatkozata, ami a vízelvezetés pályázat Támogatói szerződésének módosításához szükséges.
November 11. A gépész alvállalkozó beüzemelte a minibölcsőde fűtését.
November 12. Menczer Tamás meghívásának eleget téve látogatást tettem államtitkár úrnál. A bemutatkozón átbeszéltük településünk futó projektjeit és ügyes-bajos dolgainkat. Biztosított jövőbeni támogatásáról.
18 órától alpolgármester asszonnyal részt vettünk a tinnyei képviselő-testület ülésén, ahol egyhangúlag azt a döntést hozták, hogy az elkövetkezendő 5 évben továbbra is Pilisjászfaluval szeretnének közös hivatalt működtetni, 2025. január 1-től Pilisjászfalui Közös Önkormányzati Hivatal megnevezéssel, Pilisjászfalu gesztorságával.
November 13. Részt vettem a Települési és területi zöld-kék infrastruktúra fejlesztések című konferenciasorozat gödöllői állomásán. Nagyon hasznos szemléletformáló előadásokat láttam, a program második felében kerekasztal-beszélgetéseken lehetett a már megvalósult vízelvezetés és vízmegtartó projektekről kérdezni.
November 15. Reggel rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntöttünk Tinnye Község csatlakozási kérelméről, és az egyetlen síkosságmentesítési ajánlatot elfogadtuk.
Délután az önkormányzat és a Somvirág óvoda közös szervezésében megtartottuk a Márton napi forgatagot. Az óvodás gyermekek előadásukkal örvendeztették meg a résztvevőket. Helyi és környékbeli kézművesek árulták portékáikat és az estét egy látványos tűz show zárta.
November 16. Az Országos Rajzfilmünnep keretében a Díszteremben az önkormányzat és a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola közös szervezésében egész délutános-estés filmvetítést tartottak a kicsiknek és nagyoknak szóló animációs filmekkel.
November 19. Országfásítás keretében a Faluszépítők által elnyert gömbszivarfák elültetése valósult meg. A minibölcsődéhez hat, az Egészségház kertjébe három facsemete került, egy fácska korábban az Óvoda udvarába lett elültetve. Köszönjük mindenki segítségét, aki részt vett a projektben!
Rövid délelőtti áramszünet volt a vasút alatti területen. Ezzel feszültségpanaszt hárítottak el, melyet az önkormányzat nevében én jeleztem. Korábban olyan magas volt a feszültség a hálózaton, hogy a napelem rendszerek nem tudtak működni, és háztartási berendezésekre is veszélyes volt.
November 20. A Pilisi KÖTET ülésén vettem részt. Frissítésre került a Társulási megállapodás. Az ülésen kaptuk a tájékoztatást, hogy a Rendőrség engedélyezte 2 traffipax készülék beszerzését, és jóváhagyta a Pilisjászfalura tervezett trafibox helyszínét, a Kápolna utca alján.
November 21.
Lezárult a közbeszerzés ajánlattételi határideje a vízelvezetés pályázatra. Jelenleg a pályázatok elbírálása zajlik.
Este Tinnyén a közös képviselő-testületi ülés legfőbb célja a Tinnyei Közös Önkormányzati Hivatal megszűnésének és a Pilisjászfalui Közös Önkormányzati Hivatal megalakításához szükséges döntések meghozatala volt.
November 22. Lehullott az első hó. A szerződött vállalkozó már hajnali 4 óra előtt megkezdte a síkosságmentesítést.
November 25. A Magyar Bölcsődék Egyesületétől Németh Mária főtitkár asszonnyal bejártuk az épülő minibölcsőde épületét és kertjét. Megállapítása szerint a játszókert kialakítása még nem megfelelő, megközelítése nem megoldott. A mintaépület tervezője ezekkel nem foglalkozott, így most kell megoldani ezeket a hiányosságokat. A várható költségek miatt újabb közbeszerzés kiírása indokolt, így nem kell önerőt használnunk, hanem a maradék pályázati pénzből valósulhatnak meg ezek a munkálatok.
November 29. Falubejárás tartottunk egy útkarbantartó vállalkozóval. Az utak esedékes javítását előre láthatólag december 2-án kezdi.
A képviselő-testületi ülésekről bővebb beszámolót a Közösen Pilisjászfaluért Civil Társulás honlapján olvashatnak:
http://kozosen-pilisjaszfaluert.hu/
A Pilisjászfalui Önkormányzati Hivatalban
2024. december 23. és 31. között igazgatási szünet lesz.
Közmeghallgatás
Tisztelettel meghívom Önöket 2024. december 17-én az önkormányzat Dísztermében tartandó közmeghallgatásra. Várjuk előzetes kérdéseiket december 13-a, péntek délig a hivatal@pilisjaszfalu.hu emailcímre.
Pilisjászfalu, 2024. december 2.
Tisztelettel:
Szántó Vilmos
polgármester