Az ülés megnyitása után Szántó Vilmos polgármester a két ülés közti beszámolóval kapcsolatban kiemelte, hogy akik a műfüves pályán megjavították a focikaput, cserébe a meghatározott időben idén ingyen használhatják a pályát. A síkosságmentesítéssl foglalkozó cég még egy gépet tervez vásárolni, hogy hamarabb el tudják kezdeni a munkát mindkét szerződött településen. A trafibox vásárlása az önkormányzat feladata, de a bele való traffipax vásárlása egyelőre elakadt a rendőrségnél. Lehetőség nyílt behajtási engedélyről rendeletet alkotni. A BAFT ülésen a fő téma a Versenyképes Járások Program volt, tájékoztatást nyújtottak, hogy márciusra várhatóak a részletek és májusban lehet majd pályázni, amelyeket várhatóan augusztusban fognak elbírálni.
A testület elfogadta a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatást és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló tájékoztatást, az önkormányzati rendeletek végrehajtásáról szóló tájékoztatást, és jóváhagyták a polgármester éves szabadságtervét.
Szóba került, hogy a polgármesteri tájékoztatóba minden hónapban kerüljön bele az aktuális havi útfenntartásokról szóló táblázat.
Az SZMSZ módosításáról szóló napirendi pontnál tájékoztatást adtak, hogy a Pilisjászfalui Közös Önkormányzati Hivatal léterhozásának csupán a bélyegzők gyártása volt a költségvonzata, viszont nagyon sok munka volt a hivatali dolgozóknak az átállással. Azért nem volt kész ezen ülésre a közös hivatal működéséről szóló beszámoló, mert még minidg nem férnek hozzá a hivatali dolgozók az informatikai rendszerekben a tavalyi adatokhoz. Az előző évek migrálása folyamatban van. 800 beérkezett levél várakozott egy hónapig, mert nem volt iktatórendszer, amivel be tudták volna fogadni ezeket.
A Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat megkapta a működési engedélyt, hivatalosan is el tudják kezdeni a munkát.
Hozzá kell nyúlni az SZMSZ-hez a hivatal nevének változása miatt, ezért több módosítást is át lehet gondolni. 700 000 Ft-ról 1 millió Ft-ra emelték az összeghatárt, amiről a polgármester saját határkörben dönthet. Felvételre került az SZMSZ-be a vérvétel finanszírozása és bekerült az önkormányzati facebook oldal használatának szabályozása. A hozzászólási lehetőséget ki fogják kapcsolni és a megosztások után minden esetben felkerül egy tájékoztató szöveg, hogy hol találhatják meg a képviselő-testület tagjainak elérhetőségét.
A képviselő-testület az SZMSZ módosítást elfogadta.
Döntött a testület a 2025. évi igazgatási szünet elfogadásáról:
2025. július 28-tól augusztus 1-ig – 5 munkanap
2025. augusztus 25-től augusztus 29-ig – 5 munkanap
A szociális tárgyú rendeletekkel kapcsolatban a rendelettervezetet a képviselők végignézték és értelmezték. Több támogatás százalékos igénylési határát, illetve fix támogatási összegeket megemeltek. Például a havonta adható lakásfenntartási támogatást 8000 Ft-ról 10 000 Ft-ra. A temetési költségekhez hozzájárulást 50 000 Ft-ról 100 000 Ft-ra. A 80 év feletti időseknek adandó 10 000 Ft-ot megduplázták. A szociális tűzifa támogatás esetében a határétéket az egy főre eső jövedelem esetében a vetítési alap (28 000 Ft) 400%-áról 500%-ra, illetve egyedülállóak esetében 500%-ról 800%-ra emelték.
Részletes tájékoztatást a hatályos rendeletben találhatnak: https://or.njt.hu/eli/736130/r/2022/3
A továbbiakban döntött a képviselő-testület az egyes anyakönyvi események szabályozásáról és díjazásáról. A rendelet itt olvasható: https://or.njt.hu/eli/736130/r/2025/4
A képviselő-testület – a tinnyei testülettel összhangban – úgy döntött, hogy a köztisztviselői nap, ha munkanapra esik, legyen szabadnap.
Elfogadták a 2024-es évi közművelősdésről szóló beszámolót, illetve felmerült, hogy a nagyobb rendezvények esetén biztosítást kell kötni. A testület elfogadta a 2025. évi közművelődési program tervezetét. A játszótér felújítást társadalmi munkában fogja szervezni az önkormányzat, a rá fordítandó pénzből a felújításhoz szükséges anyagokat veszik meg. Beszéltek a virágültetésről és annak későbbi gondozásáról.
Elfogadták a 2024. évi könyvtári beszámolót. A képviselők jelezték, hogy szórólapozni kéne a könyvtári programok felhívásait. Meg lett említve, hogy a könyvtárba milyen eszközök beszerzésére lenne szükség (hangszóró, porszívó, könyvtárosi kocsi).
A csererdősítés módosítására volt szükség, mivel a tározók áttervezése miatt sokkal kevesebb fa kivágására van szükség, mint eredetileg. A csereerdősítési eljárás zajlik, a fakitermelésre pedig ki lett írva az ajánlattételi felhívás. Ahogy kiválasztja az önkormányzat a kivitelezőt, azonnal kezdheti is a munkát az alsó részen, ott kezdené a munkát a vízelvezető árok építésével az építő kivitelező is. A kiválasztás során figyelembe kell venni, hogy éri meg jobban a fakitermelés, ha az önkormányzat megtartja a kivágott fákat, vagy ha a vállalkozó kapja meg, erről majd a képviselő-testületnek kell döntenie. A csererdősítés szerződésmódosítását elfogadta a testület.
A testület döntött a Somvirág Óvoda és Bölcsődébe történő jelentkezés időpontjáról, ami 2025. április 28- április 30-a 8-16 óra között lesz, elfogadták a nyári zárvatartás időszakát: 2025. július 28. – augusztus 22. között.
Az egyebekben felmerült, hogy a szabálytalanul lerakott hulladék elszállításával kapcsolatban egy hulladékudvarral kéne szerződést kötni, az lehet, hogy olcsóbb lenne, mint konténert rendelni.. Sok veszélyes anyag is van a lerakott hulladákok között. Dorog és Pilisvörösvár jött szóba.
A síkosságmentesítéssel kapcsolatban a polgármester felvetette, hogy egy sószóró felépítményt kéne vásárolni, amit a teherautóra lehet szerelni, de ezt a testület elvetette.
Beszámolónk célja a tájékoztatás. Ha kérdésük, észrevételük van, kérjük keressék a hivatalos csatornákon a polgármestert, alpolgármestert és a képviselőket a település honlapján található elérhetőségeken.