Ezen a testületi ülésen a legtöbb napirendi pont a Pilisjászfalui Somvirág Óvoda, Bölcsőde és Minibölcsőde okiratainak, szabályzatainak az új tagintézmény miatti kiegészítéséről, módosításáról szólt.
Döntés született továbbá az egyes önkormányzati közutak közlekedési szabályainak módosításáról. Ez a téma az utóbbi időben már sokszor napirendre került és beszéltünk róla többször is a munkamegbeszéléseken. Arra jutottunk, hogy a Somlyó lakóvölgy teljes területén ahol a legnagyobb a felverődő porszennyezés, 10 km/h sebességkorlátozást vezetünk be 2025. augusztus 1. és szeptember 30. közötti időszakra. Mivel völgyben lévő utak nagyrésze nem Önkormányzati tulajdon, ezért a beruházó képviselőjével is egyeztetést folytattunk. Egyetértettek a korlátozással, sőt kimondottan kért minket erre, azt a kiegészítést tették hozzá, hogy ők is az időszakos szabályozásra gondolta a nyári poros időre tekintettel. Így a testület megszavazta, hogy májustól szeptember elejéig vezeti be a korlátozást, amit táblák kihelyezésével kíván leszabályozni. A szeptemberi testületi ülésen ezt a döntést az addig eltelt időszak tapasztalataival, ismét napirendre tűzi és megvizsgálja a hatásait. Ez a megoldás az egyetlen amit a jelen anyagi helyzetünben, az éppen a völgyben zajló kivitelezési folyamat, illetve a benyújtásra került pályázatok eredményhirdetése után várható útépítések miatt tenni tudunk. Felhatalmaztuk Szántó Vilmos polgármester urat, hogy rendelje meg a forgalomlassításhoz szükséges táblákat.
Külön napirendi pontban tárgyaltuk és megszavaztuk A Somlyó lakóvölgy alatti vasúti átjárót jelző „andráskereszt” táblákat STOP táblával és vasúti forgalom előjelző táblával egészíti ki. A forgalom szabályozó táblák beszerzését a település üzemeltetés előirányzatának terhére finanszírozza.
Felkértük a Jegyző Asszonyt, hogy vegye fel a kapcsolatot a MÁV képviselőivel és kérje fel őket az átjáró biztonságosságának felülvizsgálatára. Kérjen forgalomszámlálást, illetve egy fénysorompó kihelyezését. Mindezt indokolja a völgybe épült több száz lakóház, melynek lakói az út megépülését követően jelentősen növelik az átjáró forgalmát.