Az ülés kezdetén a Polgármester Úr szóban tett beszámolójában volt néhány olyan téma, ami a Polgármesteri beszámoló kiküldése után történt.
A Trafibox telepítése sajnos rendkívül lassan halad, 1,5-2 évvel ezelőtt indítottuk el a folyamatot. Először a rendőrségnek kellett jóváhagynia a helyszínt, ezután vásároltuk meg a készüléket. Az előzetes információkkal ellentétben kiderült, hogy a Közútnak szüksége van a bejelentésen kívül kiépítési és elektromos terveztetésre is. Az ajánlatkérési folyamat lezárta után szeptember elején kapta meg a Magyar Közút a kért kivitelezési terveket melynek elbírálására 20 napjuk van.
Hosszas egyeztetés után Szeptember 2-án végre eljutottunk a Kormányhivatal Építési Hatóságához a Völgy szabálytalan beépítése miatt, mert a korábbi években rendkívül lazán kezelték a szintátalakításokat. Nem az adottságokhoz tervezik a házakat, hanem a házakhoz alakítják a telkeket, nagy szintkülönbségeket hoznak létre, ami a szomszédoknak árt a legtöbbet, mert a csapadékvíz átfolyik az egyik telekről a másikra.
Gázszolgáltatót váltottunk, ezzel a közintézményeink költségeit jelentősen tudtuk csökkenteni.
Ismét elmaradt Bányai József büntetőperének a tárgyalása, idén negyedik alkalommal, összességében eddig hat alkalommal. Kettő volt eddig összesen megtartva 2023. november óta. Mindig valaki megbetegszik. Tegnap az elsőrendű vádlott, Bányai József védőügyvédje lett beteg. A következő tárgyalás időpontjáról még nincs információnk.
A játszótéri repedt csúszdákat kicseréltük, pótoltuk a hiányzó elemeket. Az iskolai konyhai ajtót kicseréltettük, korszerű műanyag, jól zárható ajtó került a régi faajtó helyére, amelyben az ablak már gipszkartonnal volt pótolva.
Valamikor tavasszal kiütötte egy autó az egyik térfigyelő kamera oszlopát a Séti-tanyánál. Rendőrségi feljelentést tettünk, a nyomozás nem vezetett eredményre, lezárták. Polgármester Úr megrendelte a kamerák javítását, viszont oszlopból újat kellett kihelyezni.
A nyári nagy kánikulában öntözőzsákokat vettünk a facsemetéinknek. Húsz darabot vett az Önkormányzat, húsz darabot pedig Polgármester Úr saját pénzből, így kerülhetett rá a Közösen Pilisjászfaluért logója. Ezeket ki is helyeztük, nem az összeset, mert tervezünk még faültetéseket.
Településünk applikációjára, a Munipolisra eddig összesen 111-en regisztráltak, ezért a fél évvel ezelőtt indult hírlevél szolgáltatásunkat ki fogjuk vezetni. Nincs értelme a kettőnek párhuzamosan, hiszen az applikáció tulajdonképpen hírlevélként is működik, ha csak az email címét adja meg a regisztráló. De mindenkit arra buzdítunk, hogy telepítse az alkalmazást, mert így azonnal értesül a hírekről. Ez a rendszer arra is jó, hogy ha bármilyen üzemzavar vagy vis maior katasztrófa történik, ezen tudjuk leghamarabb elérni a lakosságot. Ez a rendszer képes arra, ha valakinek nincsen például okos telefonja, akkor a telefonszámára sms-t küld. Nyilván ennek költsége van, de ezt csak indokolt esetben alkalmazzuk.
Döntés az önazonosság védelméről szolgáló önkormányzati rendeletről megalkotásáról.
Az Országgyűlés 2025-ben elfogadta a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt, amely lehetőséget ad a településeknek, hogy helyi rendelettel szabályozzák, kik költözhetnek be. A törvény célja, hogy megvédje a helyi közösségek hagyományait, életmódját és megakadályozza a túlzott betelepülést, ami megváltoztathatja a település jellegét és túlterhelheti az infrastruktúrát.
Ez az önvédelmi jog nem az egyéneket, hanem a közösséget illeti meg, és az önkormányzatok dönthetnek arról, milyen szabályokat alkalmaznak, például elővásárlási jogot biztosíthatnak a helyieknek vagy korlátozhatják a lakcím létesítését. Ugyanakkor vannak kivételek, például az államilag támogatott lakáshiteleket igénybe vevők, akikre a szabályozás nem vonatkozik.
A törvény arra is felhatalmazza a településeket, hogy mérlegeljék a betelepülés társadalmi és gazdasági hatásait, és a helyi életmód megőrzése érdekében szabadon döntsenek a korlátozások bevezetéséről.
A testület hosszasan tárgyalta és a megjelent vendégek véleményét is figyelembe véve megvizsgálta az Önazonossági törvény helyi alkalmazásának lehetőségét és várható hatásait.
A beszélgetés főbb pontjai a következők voltak:
Jogszabályi korlátok és problémák: A rendelet nem vonatkozna az államilag támogatott hitelekből (például CSOK) vásárlókra, akik a jogszabály szerint mentesülnek a korlátozások alól. Emiatt fennáll a veszélye, hogy a rendelet nem érné el célját, hiszen nem érintené azokat, akik várhatóan a legnagyobb számban vásárolnának ingatlant a településen.
Ingatlanpiaci következmények: Aggodalom fogalmazódott meg amiatt, hogy a rendelet hatására csökkenhet a helyi ingatlanok értéke, mivel a potenciális vásárlók elkerülhetik a települést a korlátozások miatt. Elhangzott az is, hogy az elemzők szerint a bankok is kockázatosabbnak ítélhetik meg a hitelfelvételt azokon a területeken, ahol ilyen szabályozásokat vezetnek be.
A helyi közösség védelme: A rendelet célja elsősorban a helyi közösség védelme lenne, különösen a túlnépesedés és az infrastruktúra túlterheltségének mérséklése érdekében. Ugyanakkor vita folyt arról, mennyire hatékony és indokolt ez a szabályozás és milyen egyéb szempontok vehetők figyelembe.
Alternatív lehetőségek: Többen rámutattak arra, hogy a helyi építési szabályzat (HÉSZ) már most is rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel szabályozható a település fejlődése, így a rendelet bevezetése nem feltétlenül szükséges.
Mindezeket mérlegelve a testület úgy döntött, hogy jelenleg nem alkalmazza az Önazonossági törvényt, hanem először a helyi építési szabályzatban rejlő szabályozási lehetőségeket vizsgálja meg részletesebben.
Idén is megszavazta a testület a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2026. évi fordulójához való csatlakozást. Ezért akinek gyermeke felsőoktatásban tanul olvassa át a jelentkezés feltételeit a honlapon, mert az elbírálás után akár havi 10000 forint támogatásra is jogosult lehet a hallgató.
Szintén megszavazta a testület a „Buda-Környéki Leader egyesület illetékességi területén önkormányzati fejlesztések támogatása” című pályázaton történő indulást. Az igénylés benyújtásához szükséges pályázati célt építésre jelöltük meg, melynek pontos helyszíne: MÁV-tól bérelt területen parkoló kialakítása. A szükséges önerőt az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló 6/2025. (III. 14.) önkormányzati rendelet szerint rendelkezésre álló tartalék költségvetési előirányzatból biztosítja, és vállalja a pontos összeg elkülönítve történő kezelését a támogatás elnyerését követően.
Pozitív döntés született a TOP+ pályázaton történő indulásról
Három utca szilárd burkolattal és vízelvezetéssel való ellátására pályázunk. Az Árpád vezér útjára, a Kis-Somlyó és az Erdőalja utcára, hiszen ezekre már van érvényes építési engedélyünk. A pályázat benyújtásával kapcsolatban felmerült költségeket az önkormányzat a tartalék keretéből biztosítja.
Döntés született a lakosok által aláírt kérelemről is, miszerint a Csévi útra szeretnének forgalomlassító eszközt telepíttetni. A testület úgy határozott, hogy kezdeményezés eredményeként forgalomszámlálást és felmérést végez az útszakaszon haladó autók sebességének korlátozására.
A súlykorlátozással érintett helyi közutak behajtási rendjéről szóló rendelethez is kiegészítés született, miszerint mostantól lehetőség van hat hónapos úthasználati díj megváltására, illetve nem csak rendszámra, hanem címre is ki lehet adni a behajtási engedélyt. Az építtető válthatja meg ezt a behajtási engedélyt, és az összes hozzá fuvarozó teherautóra érvényes lesz.
Pozsonyi Nikolett helyi lakos a bánya ügyében kérte, hogy az önkormányzat vegye napirendre a témát, és segítse a lakosság, valamint a munkacsoport munkáját, például lakossági fórum vagy állásfoglalás formájában. A polgármester és a jegyző jelezték, hogy jelenleg ez hatósági ügy, de az önkormányzat is tehet észrevételeket a dokumentumokra. A beszélgetés során felmerült a bánya engedélyezésének időtartama, a por- és környezetszennyezés kérdése. A testület nyitottságot mutatott a további egyeztetésre, és valószínűsíthető, hogy októberi ülésünkön napirendre kerül az ügy, valamint egy munkamegbeszélés is várható, melynek létrejöttéhez Nikolett előzetesen átküldi a beadvány tervezetét.
