Beszámoló a 2024. október 10-i alakuló képviselő-testületi ülésről

2024. október. 10-én  megtartotta alakuló ülését az új képviselő-testület. Az első napirendi pontok szerint a Helyi Választási Bizottság elnöke, Magyar Jánosné ismertette a 2024-es helyi önkormányzati választás eredményét, miszerint Szántó Vilmost választották meg polgármesternek, képviselőként pedig Borsó András, Papp Bence, Tóth Krisztina, Vámosi Lívia, Oláh-Háromszéki Attila és Korsós Gábor kezdheti meg munkáját.  Oláh-Háromszéki Attilát baleset…

Részletek

Polgármesteri tájékoztató – 2024. július-augusztus

Tisztelt Pilisjászfalui Lakosok!Az előző polgármesteri beszámoló óta a következő eseményekről, hírekről szeretném tájékoztatni, informálni Önöket: Július 1-től társadalmi megbízatású polgármesterként látom el teendőimet szeptember 31-ig és ezzel egyidőben Szántó Vilmos alpolgármestert felkértem, hogy segítse munkámat, így ő szintén társadalmi megbízatásban, félállásban látja el a tisztségét. A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta döntésünket. A vezető védőnő tájékoztatása alapján…

Részletek

Nagy-Somlyó utcai víz összefolyás, közismert gúnynevén Jászok tava

Minden nagyobb vagy hosszabb esőzés után elkeseredett posztok jelennek meg itt a facebook-on, melyeknek az a szummája, az Önkormányzat nem tesz semmit. Szeretnék egy kis információt szolgáltatni. A régi lakosok jól tudják, hogy az ikerházak helyén anno egy természetes szikkasztó volt. Mindig ez volt a terület mélypontja, az összegyűlő vizet nagy fák szikkasztották, párologtatták el….

Részletek

Rengetegen hallották a rémisztő hangokat Budapesten, az égből jött a kürtszerű, fémes zaj

Forrás: https://promotions.hu Percekig hallatszódott, többen beszámoltak arról is, hogy furán érezték magukat utána. ÉVEK ÓTA ÉRKEZNEK HASONLÓ BESZÁMOLÓK SZERTE A VILÁGBÓL, MOST ÉPPEN BUDAPESTEN HALLOTTÁK A FURCSA ZAJT, AMIRE EGY VIDEÓBAN PRÓBÁLT MAGYARÁZATOT TALÁLNI EGY HOZZÁSZÓLÓ.  „Úgy tűnik ma reggel Pesterzsébeten fűltanúi voltunk a skytrumpet jelenségnek. Párommal arra ébredtünk, hogy egy hangos, folyamatos hajókürt szerű…

Részletek

Polgármesteri tájékoztató – 2024. május-június-július

Tisztelt Pilisjászfalui Lakosok! Az előző polgármesteri beszámoló óta a következő eseményekről, hírekről szeretném tájékoztatni, informálni Önöket: Áprilisban az Egészségházban a védőnői vizsgálók felszereléséhez összeállt a teljes eszközlista, és elindult az ezzel kapcsolatos beszerzés, a védőnői rendelőt az új helyére tudtuk költöztetni. A bútorok legyártása 4 hét alatt megtörtént, az összeszerelésük május közepén befejeződött.Az épület hivatalos…

Részletek

A közvilágítás korszerűsítése elkészült

Örömmel értesítem Pilisjászfalu lakóit, hogy a közvilágítás korszerűsítése elkészült, megtörtént az átadás. A kivitelező számításai szerint ~76%-os megtakarítást fognak eredményezni a közvilágítási áramszámlán a kisebb fogyasztású, LED-es lámpatestek, az éjszakai fényerőcsökkentés, és a tényleges fogyasztás mérése. Az esetleges közvilágítási hibák bejelentésére szolgáló felület jelenleg fejlesztés alatt van. Ezért kérjük, ha hibát észlelnek azt a muszaki@pilisjaszfalu.hu…

Részletek

Vízelvezetés tájékoztatás 2024.07.06

Tisztelt Lakosok! A Somlyó völgyi vízelvezetés kapcsán az alábbi tájékoztatást nyújtom. A tervmódosítást 2024.06.26-án feltöltötte a tervező a Vizek rendszerbe. A pályázati menedzser már csak a tervezői költségbecslést várja, hogy elindíthassa a támogatási szerződés módosítását. Szerdán felvettem a kapcsolatot a Katasztrófavédelemnél dolgozó mérnökkel, érdeklődvén az ügy állásáról. Jövő héten telefonos vagy személyes megbeszélést kezdeményezek a…

Részletek

Köszönjük!

Tisztelt Pilisjászfalui Lakótársaink! Hálásan köszönjük ezt az egyöntetű támogatást! A munka java ezután következik. Mindent megteszünk azért, hogy méltóan képviseljük Pilisjászfalu lakóit a következő ciklusban. Hiszünk abban, hogy az egység meghozza eredményét, a falunk töretlen fejlődését. Köszönjük Mindenkinek! További eredmények a valasztas.hu honlapján.

Részletek

Vízelvezetés pályázat aktuális állásáról

Tisztelt Pilisjászfalui Lakosok! Szeretnénk tájékoztatást nyújtani a Somlyó-völgyi vízelvezetés projekt aktuális állásával kapcsolatban. Először is leszögezzük, hogy a megvalósítás iránt elkötelezettek vagyunk, a projektet be fogjuk fejezni. A pályázat benyújtásakor a Gradex Kft. által, az SPM vögyi beruházó megbízásából készített előzetes terv – a 4 lépcsős tó kialakítása – elegendő volt ahhoz, hogy a pályázat…

Részletek